A hetedik hónap

Tegnap, március 25-én, betöltötte Helka 1 életévét. És mi még nem is láttuk őt, csak skype-on. Első unokanővére Dórának napra pontosan öt hónappal idősebb. Nem is tudok igaz leírást adni róla, csak annyit tudok, ügyesen guggol egyedül, járkál és játszik a fiúkkal.
Közben Apor is hétéves lett. Mi, apa és én, egyidősek vagyunk vele: ezelőtt hét évvel ismerkedtünk meg valamivel Apor születése előtt egy tavaszias pénteki délutánon. Apor iskolás, ír, olvas, számol. Ki tudja még mi mindenre képes??
Zalán májusban lesz ötéves. Ő már egy kis könyvet is kiolvasott.
Orsolyka pedig villámgyorsan követ mindenkit. 


A hatodik és a hetedik hónap között mintha csak egy nap telt volna el. Pedig jártunk a nagyszülőknél, elkezdett ülni támasztás nélkül, sőt, ha előre hajol, vissza is tudja nyomni magát, és... végre eljött az üde évszak, lassan átállunk a tavaszi napirendre: ébren kint leszünk, alvásra behúzódunk. Az első nátha is elérkezett, előbb én, majd Dóri lett náthás. Kicsi orra még most is folyik, és éjszaka néha arra ébred, hogy felhorkan. A tele orrocskát orrszívóztuk egy ideig, de most már abbahagytuk, kitüsszenti, kikínlódja valahogy a váladékot az orrából. 


Kimostuk a kölcsönkapott nyári ruhákat, köztük sok-sok kis kalap, sapka. Apa szerint Dóra anyja lánya: minden kalapféle jól áll neki. Íme, a bizonyíték:

A kinti sétákba most már a nézelődés, kitartó figyelem, hintázás tartozik.

Bent pedig ülve játszik:

 este tálban fürdik:

 délután alszik:

 séta után angyalszárnyal:

 velem így is, meg...

 úgy is:

Félévesen

Paraméterek: 6500 gramm, 65 cm.

Tegnap este véglegesen felfedezte a gurulás örömeit: meztelenül fordult jobbra-balra az ágyon. (ha engedtük volna, az ágy alatt, mellett is). És nevet! De mekkorákat! Először tartósan a Doktor Bubós szemüvegnek (tulajdonképpen egy nyolcas alakú műanyag rágóka, amit szintén Zsuzsának köszönhetünk): közel vittük a szeméhez, mintha szemüveget tennénk rá, na ettől aztán nagyokat kacagott! Most már a csikizés is megnevetteti, meg ha hirtelen úgy teszünk, mintha leejtenénk. Szóval: csupa móka az életünk.

Hétfőn, március 6-án, besurrantunk az iskolába. A tanáriban nagy volt a zsivaj, kissé meg is szeppent, de aztán ismét mosolygott, az osztályokban egészen lazán vizsgálta a gyerekeket, azok meg őt. Annyira meglepődtek a diákok, hogy elfelejtettek köszöntés után leülni. Igaz, magam sem tudtam, most kivel és miről is beszéljek: csak álltunk ott Dórával és nézettük magunkat. Albert még magyarázott is a táblánál úgy, hogy közben Dóra az ölében figyelt.